Rolls találkozó - 2007. március
Beszámoló
A Rolls találkozón megjelentek névsora:
Tóth Csaba
Trunkos András
D. Nagy Lajos
PM
ET
GG
E223
E222
Nehéz szavakba önteni, mit jelent Trunkos Andrással találkozni.
Valahogy, mintha ő lenne a '70-es, '80-as évek. Valahogy olyan, amilyen azok voltak. Szabad, öntörvényű, céltudatos, világmegváltó és elképesztően eltökélt. Lehet, hogy nincs igaza, de akkor is ő Ő...
Rendkívül erős kisugárzású jelenség. Bár már rég máshogy néz ki, mégis, maradt benne a tűzből.
És hát persze, mindig elfoglalt...;)
Csaba az az, ember, akit nagyon is szeretek és tisztelek, és valahogy az egész zenekar is. Mert mindazok mellett, hogy mennyi mindent elért -túl a lelkekben maradt vasfüggönyön is-, mégis egyszerűen öltözködve, csendesen és elképesztő tudással és segíteni akarással került a zenekar életébe és erre a Rolls találkozóra is.
Mint régen, amikor kellett valami, propán-bután palackos kisbusz ("...mert az olcsóbb...!"), vagy éppen színpad a semmiből, akkor majd a Csabi megoldja...
Azt hiszem ő az egyetlen, aki miatt a Rolls egyben maradt annyi éven át, és az egyetlen, akivel mindenkinek egyformán jó a kapcsolata és az emléke...
D. Nagy Lajos
Sztár. Ember. Családapa. Hittérítő. Igeközvetítő.
Az évtizedek ellenére fiatalabb, mint valaha, és tele van energiával, szeretettel, odaadással, szívvel.
Sztár, a sztárság minden kelléke nélkül.
Mindenki tudta, hogy legalább Ő befut a Rolls-ból. És igen, élő legenda, a leghitelesebb előadók egyike, és több, mint 20 év után találkozóra jön...;)
Van billiárd, darts, kávé és capuccino, füstös sarokban világmegváltás, egyetemi büfé előtt sapkában vacogás, könnyes és mosolygós szemek, várakozás, szeretet és ölelés...
Van kérdezősködés, puhatolózás, ki miben hogyan merre, és kinek mennyi hogyan és miből, és tényleg, család, gyerekek, unokák, na de hogy is van ezzel az új Rolls-szal, mi lesz ebből, mi mit csináljunk...
És van beszélgetés, más nézőpont, más kultúra, huszonéves távolság, halk vágyódás, és múltidézés, mégis valami más, valami hiányzik, valami más dimenzióba került...
Aztán váratlan búcsúzások, zenehallgatások, koncertek és boldogságok.
Lajos elemében van és boldog, és az ő boldogságából a közönség is részesül, őérte jöttek és persze a Bikiniért...
Aztán lassan elköszönünk a színpad mellől, ölelkezünk és elindulnk egy másik úton, mint jöttünk, egy másik holnap felé...
E222